Közel 20 évet töltöttem el egy lakásban, mely során rájöttem, hogy teljesítményem egyedi és megismételhetetlen, már ami a mögöttem lévő teljesítményt illeti. Előtte volt pár fejsérülésem, amik után sikerült úgy újrarendezni a tudatom, hogy az eredmény mindig jobb lett, mint volt. Azt is felismertem, hogy olyan spirituális mutációm van, aminek nincs párja. Ezek ellenére az ezotériát az egyéni utamon járom és azon is kívánok maradni.
Célom az, hogy a tudásomat és tapasztalataimat megosszam az érdeklődőkkel röviden, tömören és érthetően.
Miért otthon és egyedül
Ha annak idején nekem rendelkezésemre állt volna ez a weboldal, teljesen más utat járok be. Utólag nem érdemes azon filozofálni, hogy mi lett volna ha, de biztosan elkerülök pár olyan élethelyzetet, amibe azért kerültem, mert adatgyűjtésben voltam és bizonyítékokat kerestem a spirituális világ létezésére. A tudományos szemléletű istenkutatás csakis olyan embernek lehet sajátja, aki meg sincs keresztelve, mégis érdeklődik a terület iránt. A munkásságom arra mindenképp jó, hogy mindenki összevesse a saját hitével és tudásával, hisz itt egy mindentől és mindenkitől független kutatás zajlik, aminek meg is van az eredménye, azonban ez jelentősen túlmutat a hétköznapi valóság megértési szintjén.
Azt bátran kijelenthetem, hogy senkinek sincs szüksége papokra, gurukra, mesterekre ahhoz, hogy önmagát fejlessze és olyan spirituális beavatásokhoz jusson, amiket mindenki úgy hisz/tud, hogy csak onnan beszerezhetők. Ugyanis ezek a beavatások értéket képviselnek, amik mások számára is azok. Jobb, ha ezeket a kérdéseket magad intézed és nem kell előzetes bizalmat helyezned olyan emberek felé, akikről nem tudsz semmit, csak hiszed amit hiszel.
Mire törekedj
Ha ezt komolyan gondolod, tudomásul kell venned a következőket. Az eddig élt életedet mindenképp elveszíted és elveszíted azokat az embereket, akik ma körülvesznek. Lehet úgy is, hogy nem gondolod komolyan, ebben az esetben azonban később fogod komolyan gondolni és ezek akkor lesznek számodra érvényesek. Velem is az történt, hogy amikor ezzel először kapcsolatba kerültem, rájöttem, hogy ez egy valós dolog, azonban még korainak éreztem és 10 év telt el a fizikai világban, mire belemélyedtem. Azért fogod elveszíteni a körülötted lévő embereket, mert olyan belső fejlődésen fogsz átesni, amit ők nem fognak érteni és csak azok fogják elfogadni közülük, akik benned nem egy szerepet látnak, amiből ők is profitálnak, hanem elfogadnak akkor is, ha változol.
A tanácsaim a következők:
1. Teremtsd meg magadnak egy hosszabb meditációs ciklus anyagi feltételeit,
hogy ne legyél senkinek kiszolgáltatva. Ez idő alatt az az elsődleges
célod, hogy a Belső Világod megnyisd és felfedezd. Ezt csak magányban
lehet úgy végezni, hogy közben függetlenítened kell magad a Külvilágtól.
Ha nem tudsz annyi pénzt szerezni, hogy évekre el tudj vonulni egy lakásba,
akkor olyan embereket keress, akik gondoskodnak rólad úgy, hogy nem terhelnek
rád emiatt feszültséget. Régen ezért mentek az emberek kolostorba, én
azonban egy egyéni útról beszélek, amit nem lehet bandázva bejárni.
2. Kösd ki az ajtócsengőd, vedd ki a moobiltelefonod akkumulátorát, még
a SIM kártyát is és tedd be egy fiókba. Ne hívj vissza senkit és ne nyiss
ajtót senkinek. Mivel a Szíved és az Egód ellenséges aspektusa védekezni
kezd, mindent meg fog tenni azért, hogy téged megzavarjon és kizökkentsen,
amit más emberek képében fog megkísérelni. Ezt megérteni csak később fogod,
amikor rájössz, hogy az emberek egy láthatatlan tudathálózat részei, ami
már a kollektív tudat birodalma.
3. Természetesen ez egy folyamat, ami fel is gyorsulhat, ha készen állsz
rá. Semmiképp ne ijedezz attól, ami a fejedben történik. Ugyanis az agyad
az a szerv, aminek jóval több érzéke van annál, mint elsőre azt gondolod
és ezek kifejlesztése tulajdonképpen az egyik célod is. Bármi, hangsúlyozom
bármi történik a fejedben, a belső nyugalmad megtartod, mert csak a nyugalom
az egyetlen olyan állapot, amiben a legtöbbet tudod magadból kihozni.
4. Ne borulj le senki előtt és ne higgy el senkinek semmit. Csakis önmagadnak
higgy és csakis önmagadban bízz. Bízhatsz másban is, ám tudnod (vagy érezned)
kell kinek, mikor és meddig. Beleértve engem is, mert te is egyéni utat
jársz és én is. Ezek az utak haladhatnak együtt is, ám egyszer biztosan
más irányt vesznek.
5. A meditációd kezdd önmagad átprogramozásával. Ez egy olyan időszak,
amiben egyenként veszed elő a témákat és elgondolkozol rajtuk. Addig,
amíg el nem döntöd, egy adott dolog mennyire is fontos neked valójában.
Érdemes önmagaddal őszintének lenni, mert ha átvered magad, később kell
ezt pótolnod. Itt nem történik más, mint az értékrendedet állítod be saját
magadnak és ha jól csinálod, minden ilyen után egyre kisebb lesz a remegés
a lábaidban.
6. Minden attól függ, mit tudsz és hiszel a világról. Egy nyugati civilizációban
élő ember számára az a legkedvezőbb világértelmezés, ha az általad ismert
világ egy olyan holografikus videojáték, amiben benne játszol. Ebben az
értelmezésben sokkal könnyebb lesz megértened mindent, amit történt, történik
és történni fog veled.
7. Bár sok isten szerepel a Színpadon, istent továbbra is önmagadban találod.
Mivel minden dimenzió istent másképp értelmezi, csakis akkor tudod a magad
stabilitását ezen az úton biztosítani, ha csakis önmagadban keresed.
Milyen támogatást kaphatsz ehhez tőlem
Ha a világ egy holografikus videojáték, akkor feltételezhető,
hogy ez alatt a közel 20 év alatt létrehoztam valamit, ami megfelelő keretrendszert
biztosít ehhez. Az a neve, hogy ÉlményPark Holoplatform és olyan, mint
egy 3D vetítésre képes holografikus windows. De inkább linux.